top of page

A fejfájás okai, tünetei és kezelési módjai

Melyek a fejfájás típusai? Okai? És mennyire hatásos a Shenmen- / Migérn piercing fejfájásra? Ebben a cikkben mindent összefoglaltam neked.

fejfajas.jpg
hatter-1.png

Így segíthet fejfájáson a Medical Piercing

11 éve tartó migréntől szabadított meg. Ekkor határoztam el, hogy másnak is szeretnék segíteni.

Üdvözöllek! Kovács Gabriella vagyok, egészségügyi szakember. Mióta a fiammal megkaptuk Shenmen piercingünket a migrén teljesen eltűnt az életünkből. Azóta már rengeteg embernek mutattam meg ezt a kezelést.

Nézd meg a bemutatkozó videómat arról, hogyan működik a Medical Piercing és milyen panaszok esetén lehet hatásos!

A fejfájás okai, tünetei és kezelése

A fejfájás egy igen összetett tünet, amely a lakosság 40-50%-át is érintheti. A legtöbb ember élete során legalább egyszer megtapasztalja a fejfájást, azonban sokan napi szinten küzdenek ezzel a problémával.

A fájdalom ebben az esetben nem az agyból származik, hanem az azt körülvevő szövetekből és erekből. Mivel különböző fejfájás típust ismerünk, ezért a kiváltó ok is sokféle lehet.

 

Az elsődleges fejfájásoknál maga a tünet a "betegség is, míg a másodlagos fejfájások hátterében valamilyen más betegség vagy valamilyen szervi elváltozás, állhat. Az ok tehát lehet olyan kis dolog is, mint a nyakizmok merevsége, vagy akár a megfázás, durvább esetben azonban az agyban kialakult folyamatok vagy fejsérülés is kiválthatja a fejfájást.

 

A fejfájás kezelését tekintve a kiváltó októl függetlenül is fájdalomcsillapítót szoktak javasolni az orvosok. Azonban a túlzott NSAID (nem szteroid alapú fájdalom-és gyulladáscsökkentő) szedése szintén fejfájást generálhat.

 

Elsődleges fejfájás esetén - tehát amikor nagy valószínűséggel nincs mögöttes vetegség - egyre elterjedtebbek az alternatív módszerek, mint például a fülpiercingek. Ezek közül is a Shenmen- és a migrén piercing külön-külön és együttesen is képesek jelentős mértékben csökkenti a fejfájások számát és intenzitását.

 

Az alábbi blokkokban összeszedtem neked minden fontos tudnivalót a fejfájásról, illetve a Shenmen- és Migrén piercingekről.

1. A fejfájás okai típusai 

A fejfájás során nem a koponyában található agyban kialakult probléma okoz panaszt, sokkal inkább a koponyát borító lágyszövetekből és erekből indul ki a fájdalom.

 

Attól függően, hogy a fájdalom hátterében milyen probléma áll, igen sok fejfájás típust különböztethetünk meg. Bizonyos esetekben jól megállapítható, hogy egy heveny légúti megbetegedés (pl.: nátha, megfázás, influenza) váltja ki a fejfájást, azonban sokszor nem ilyen egyértelmű, és akár komolyabb problémára is gondolhatunk. Ha néhány óra alatt nem múlik el a fejfájás, és minden egyéb tényezőtől függetlenül rendszeresen tapasztalod a fájásokat, érdemes kivizsgáltatni a kiváltó okot, és kezeltetni azt. Illetve előfordulhat, hogy migrénes fejfájásod van.

2. Az elsődleges fejfájás

Az elsődleges fejfájás hátterében nem áll más betegség, a panaszt a fájdalomérzékelő receptorok túlzott aktivitása váltja ki. A fejfájásokat valamilyen izomfeszülés (nyakizmok) vagy érprobléma okozza.

 

A legtöbb fejfájás típust az elsődleges kategóriába soroljuk, ám ritkább esetekben lehetséges, hogy itt is valamilyen betegség váltja ki a panaszt. Ezek lehet köhögési, orgazmushoz köthető, vagy edzés utáni fejfájás.

 

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy időnként mi magunk is kiválthatjuk a fejfájást, ha például túl sok húst és alkoholt fogyasztunk, rendszertelenül eszünk és alszunk, a helytelen testtartásunkon nem dolgozunk, stresszelünk és túl kevés folyadékot viszünk be.

A Shenmen- és Migrén piercing elsődleges fejfájás esetén fejti ki a legjobb hatást, hiszen ilyenkor a tünet és a kiváltó ok nagy eséllyel megegyezik.

Nézzük meg most ez elsődleges fejfájás típusait, azaz hogy milyen fejfájásokat tudunk hatékonyak kezelni a Sehenmen- / Migrén piercinggel.

a) A Cluster fejfájás

 

A cluster fejfájás a nevét a ciklikusan jelentkező fejfájásos rohamokról (cluster periódusok) kapta a nevét. A fájdalom pár percen belül kialakulhat, minden előzetes tünet nélkül. A fájdalom éles, átható vagy égő jellegű, amelyhez jellegzetes szemtünet társul: mintha forró botot szúrtak volna a szembe, vagy az ki akarna esni a szemgödörből.

 

A cluster fejfájás általában csak az egyik oldalon alakul ki, és egész életen át csak azon az egy helyen jelentkezik.

 

További jellemző tünetek cluster fejfájás esetén:

  • lüktető fejfájás, ami jegelést kíván,

  • nyugtalanság,

  • a fájdalom fekvéskor fokozódik, inkább a mozgás enyhíti,

  • egyedüllét,

  • szempirosság, könnyezés az érintett oldalon,

  • migrénre is jellemző tünetek: fény-és hangérzékenység, émelygés,

  • vegetatív tünetek: orrdugulás, arcpír és duzzanat (az érintett oldalon), izzadt, sápadt bőr, beszűkült pupilla, csüngő szemhéj,

 

Az utóbbi két tünet a roham után még sokáig jelen lehet, a többi tünet a fejfájással együtt megszűnik.

b) A migrénes fejfájás

 

A migrén talán a leggyakoribb fejfájás típus, amely a nők 17 százalékát, a férfiak 6 százalékát érinti.

 

Erre a fejfájásra tipikusan jellemző, hogy csak a fej egyik oldalán (ritka esetben mindkét oldalon) jelentkezik a lüktető, pulzáló fájdalom. A fejfájáshoz társulhat fény-és hangérzékenység, hányinger, hányás.

Három típusát különböztetjük meg: aura nélküli, aurás és csak az aurát, migrén nélkül.

A migrénről egy komplett cikket írtam, amit itt tudsz elolvasni.

c) A tenziós (vagy hipertenziós) fejfájás

 

Ez a másik leggyakoribb fejfájás típus, amely szintén leginkább a nőket (80%) érinti. Általában enyhe vagy mérsékelten súlyos fájdalommal jár, és ez a fej bármely részén kialakulhat. Gyakran számolnak be tarkótáji, vagy abroncsszerűen szorító fájdalomról.

A tenziós fejfájás tünetei:

  • tompa/szorító/sajgó fejfájás,

  • a fájdalom időtartama 30 perc – 1 hét (lehet ez folyamatos, vagy időről-időre visszatérő),

  • a fájdalom helye a homlok, a két halántékcsont között,

  • kisugározhat a vállakba,

  • bizonyos esetekben reggel jelentkezik, de akár stressz hatására is kialakulhat,

  • fáradtság,

  • alvászavara,

  • a fejből, nyak, váll nyomásra érzékeny,

  • ingerlékenység,

  • étvágytalanság,

  • koncentrációs zavarok,

 

Sokan a fájdalom megjelenése előtt feszültnek, éhesnek érzik magukat. A fejfájást fokozhatja a fogcsikorgatás, a fejet ért sérülés és az ízületi problémák.

3. A másodlagos fejfájások okai és tünetei

 

A másodlagos fejfájás inkább nem önmagában a panasz, hanem a legtöbb esetben egy jól körülhatárolt probléma, mögöttes betegség tünete, ezért a fájdalom mellett további, a fejtől teljesen független panaszok is megjelenhetnek.

Akár enyhébb, akár súlyosabb probléma áll a fejfájás hátterében, mindenképpen érdemes kivizsgáltatni és kezeltetni azt.

 

Néhány betegség, amely másodlagos fejfájással járhat:

  • fogprobléma

  • kiszáradás

  • középfülgyulladás

  • magas vérnyomás

  • pánikbetegség

  • stroke

  • zöldhályog

  • bizonyos gyógyszerek

4. A másodlagos fejfájások típusai és okai

 

a) Külső nyomásra  jelentkező fejfájás

Sokan nem is gondolnák, de egy szoros sapka, vagy bukósisak viselete is válthat ki fejfájást.

b) Hideg fejfájás

Csak úgy, mint a különböző frontok, a hideg is komoly hatással lehet a fejünkre. Fájdalmat azonban nem csak a hideg idő okozhat, hanem akár a túl sok és gyorsan elfogyasztott fagylalt is rövid időre fejfájást generálhat.

c) Szinuszos fejfájás

Az arc-és orrüregek, azaz a szinuszok levegővel telt üregek, amelyek megfázás, nátha esetén meggyűlhetnek folyadékkal, és ez a feszítő érzés hathat a teljes fejre, ezzel fájdalmat okozva ezen a területen.

d) Villámcsapásszerű fejfájás

Ez a hirtelen jelentkező fájdalom bizonyos betegségek kísérő tünete lehet.

e) Gyógyszer okozta fejfájás

Bizonyos gyógyszerek mellékhatásai között szerepelhet fejfájás, illetve nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a túl sok fájdalomcsillapító beszedése is járhat fejfájással.

5. A folyamatos / mindennapos fejfájás

 

A folyamatos fejfájás hátterében számos ok állhat, és mivel jelentős mértékben megnehezítheti a mindennapokat, érdemes minél hamarabb fejfájás ambulanciára fordulni a teljes kivizsgálás és a korai kezelés megkezdésének érdekében.

6. A homloktáji fejfájás

 

Homloktáji fejfájást okozhat a túl kevés folyadék fogyasztása, azaz a kiszáradás, illetve az arcüregben felgyülemlett anyagok is feszíthetik ezt a területet.

 

7. A tarkón jelentkező fejfájás

 

A tarkótájon jelentkező fejfájás hátterében állhat vérnyomásbeli probléma, illetve a nyakizmok merevsége is. Súlyos esetben akár az agyat ért sérülés és az azt követő súlyos állapot is kiválthatja, éppen ezért, ha hirtelen jelentkezik, és további panaszokat (pl.: szédülés) tapasztal, forduljon orvoshoz minél hamarabb!

 

8. Fejfájás a halánték körül

 

A halánték körül tapasztalt panaszok jelentős százalékban állkapocs ízületi probléma miatt alakulnak ki, de akár migrén és a tenziós fejfájás is jelentkezhet ezen a területen. Súlyosabb problémák tünete is lehet a halántéktáji fejfájás (például fülfertőzés vagy agyhártyagyulladás).

9. Az éjszakai fejfájás

Az éjszaka jelentkező fejfájások közé sorolhatjuk a migrént és a Cluster fejfájást is, ezen felül ha nap közben kevés folyadékot fogyasztott, akár éjszakai fájdalomra is ébredhet. Létezik egy bizonyos „ébresztőóra fejfájás”, amely jellemzően hajnali 1 és 3 között alakul ki, és az 50 év felettieknél fordul elő.

10. Fejfájás stressz hatására

 

A stressz minden szempontból káros a teljes szervezetre nézve, és a fájdalmakat is jelentős mértékben felerősíti. A túl sok agyalás és aggodalom könnyen okozhat fejfájást, éppen ezért érdemes elsajátítani a különböző, a hétköznapi életbe is jól beépíthető stresszkezelési technikákat.

11. A nyakfájással együtt járó fejfájás

 

A nyak-és fejfájás sokszor kéz a kézben járnak, ugyanis a nyakizmaink túlfeszülése akár mindennapos fejkörüli panaszokat képes okozni. S hogy mitől feszülhetnek túl ezek az izmok? A modern ember problémája a gyakori mobilozás és képernyő előtt töltött idő, amely negatívan befolyásolja a testtartást, és ez elsőként a gerinc nyaki szakaszát érinti. A sokat látott „text neck/SMS nyak” egyik tipikus tünete ennek a problémának, és sokszor jár fejfájással.

12. A görcsös fejfájás

 

A sokat emlegetett migrén és cluster fejfájás lehet görcsös jellegű, de akár az előzőekben is említett nyakizmok feszessége is generálhat görcsös fejfájást.

13. A frontérzékeny fejfájás

 

Főként a melegfront válthat ki fejfájást, amely az időseket, nőket és a gyenge immunrendszerrel élőket érintheti. A hőmérséklet, a szél és a levegő páratartalmának változása negatív hatással lehet a fejfájással, migrénnel küzdő egyéneknél. A melegfront beköszöntével csökkenhet a vérnyomás, miközben a pulzus megemelkedik, emiatt is alakulhat ki fejfájás.

A fejfájás mellett jelentkezhet:

  • alvászavar

  • ingerlékenység

  • koncentrációs probléma

  • levertség

  • figyelmetlenség

  • lassú reflexek

14. A fejfájás lehetséges kezelései

 

Ha a fejfájás jelentős mértékben megnehezíti a mindennapokat, emellett egyéb tünetek is társulnak hozzá, elsőként javasolt ellátogatni egy orvoshoz, aki a hátterében álló okot diagnosztizálja és javaslatot tesz a kezelésre.

Én magam azt tapasztalom a vendégeimnél, hogy az elsődleges fejfájások esetén nagyon sok esetben komoly javulást lehet elérni a Migrén- / Shenmen piercinggel. A másodlagos fejfájások mögött viszont sokszor valami rejtett betegség húzódik, amit először érdemes kivizsgáltatni és kezelni és csak után erősíteni a hatást migrén piercinggel.

A fejfájás kezelése leggyakrabban gyógyszeres úton történik. Sok esetben elég a vény nélkül kapható fájdalomcsillapító beszedése. Ha azonban ez már nem segítség, kérje orvosa segítségét.

FONTOS! Azonnal fordulj orvoshoz, ha az alábbiakat tapasztalod:

  • hányinger, hányás

  • járási problémák

  • magas láz (39-40 °C)

  • merev nyak

  • látászavar

  • elkent beszéd

  • valamely végtag gyengesége, bénulása

  • zavarodottság

  • ájulás

15. Az elsődleges fejfájás kezelése Migrén piercinggel

 

Már az ősi Kínában felismerték, hogy a fül bizonyos pontjainak ingerelése pozitív hatással lehet bizonyos belső folyamatokra. Megfigyelték, hogy egyes pontok a külső fül területén összeköttetésben állnak a szervekkel, és ezeket lejegyezték. Hasonló módon jött létre a talp és a kéz reflexológiája is.

 

A Migrén- (angol nevén daith piercing) és a Shenmen piercing is ez alapján az elv működik. A szúrás helyén lévő piercing állandó inger alatt tartja a vagusnak is nevezett X. agyideget (más néven bolygóideg), amely fájdalomcsillapító, nyugtató, szorongáscsökkentő hatással van az egész szervezetre. 

A nyugati világban a daith piercinget csak az 1990-es években kezdték el használni, akkor is csak divatként, nem a gyógyhatása miatt. Azonban a használók megfigyelték, hogy kevesebbet vagy egyáltalán nem fáj a fejük a piercing behelyezése óta, illetve a szorongásuk is csökkent. Ekkor kezdték el vizsgálni a szervezetre gyakorolt hatását.

A shenmen piercing Magyarországon 1985-től kezdett elterjedni, miután Dr. Eőry Ajándok meghívott egy amerikai pszichiátert, Dr. Michael Smith-t, aki hazájában eredményesen kezelt kábítószer- és alkoholfüggőket ennek a pontnak az akupunktúrás terápiájával.

A migrén piercinget a hallójárat fölötti redőbe szúrják, míg a shenmen piercing helye a fülkagyló legfelső szegmensében található. A szúrás igen nagy pontosságot és precizitást igényel.

A hozzám fordulóknál azt tapasztalom, hogy a legtöbb esetben egy Migrén piercing elhelyezése is önmagában segíteni tud a fejfájás enyhítésében vagy megszüntetésében, ám némely alkalommal szükség lehet egy megerősítő piercing beszúrására is.

A Migrén piercing elhelyezése fájdalommentes és 15 percen belül megvan, ezért elsődleges fejfájás esetén mindenképpen érdemes neki adni egy próbát. Én magam és a fiam is teljesen tünetmentesek vagyunk, amióta megkaptuk a Migrén piercingünket. Pontosan ezért határoztam el, hogy létrehozom a Medical Piercing szalont és segítek más fejfájósoknak is.

A XIII. kerület, Újpesti rakpart 7. sz alatt található szalnomomban várlak szeretettel, ha hozzám hasonlóan te is mindent kipróbáltál már a migrénedre / fejfájásodra, de semmi nem hozta meg az igazi áttörést. Az alábbi gombra kattintva azonnal tudsz időpontot foglalni, így már akár 1-2 napon belül tudlak fogadni!

16. Mennyire hatásos a migrén piercing?

Én magam és a nagyfiam teljesen megszabadultunk a migrénünktől, amióta megkaptuk a piercinget. Évek óta küzdöttem a rohamokban jelentkező fejfájással, ami komolyan megkeserítette az életemet. Annyira hiszek a Migrén piercingben, hogy létrehoztam a Medical Piercing-et, a saját vállalkozásomat, ahol másoknak is szeretnék segíteni a fejfájásból való meggyógyulásban.

Hetente több mint 50-en fordulnak hozzám és napról napra látom a javulást és kapom a pozitív visszajelzéseket a vendégeimtől. A tapasztalat azt mutatja, hogy az esetek legnagyobb százalékában a Migrén piercing képes drasztikusan csökkenteni vagy teljesen elmúlasztani az elsődleges fejfájást. Néha egy kiegészítő piercing elhelyezése a hatást tovább erősíti.

Magyarországon már több tízezer gyógyult- / enyhült migrénes van, aki a Migrén- / Shenmen piercingnek köszönheti a könnyedebb mindennapjait. Ezért azt javaslom neked, hogy ha mint ahogyan annó nekem is, neked is megkeseríti az életed a fejfájás, akkor látogass meg és adjunk egy esély a piercingnek.

17. Migrén piercing garancia

 

A Medical Piercingnél elengedhetetlennek tartjom, hogy elérjük a célunkat a Migrén- / Shenmen piercing behelyezésével, tehát, hogy fejfájásos panaszaid csökkenjek/megszűnjenek.

Természetesen előfordulhat olyan eset is, amikor nem biztos, hogy az első szúrást követően 2 héten belül elegendő pozitív változást tapasztalsz. Éppen ezért találtam ki a garanciát, amellyel biztosíthatom számodra, hogy a maximális hatást érjük el nálad is!

Szalonomban az alábbi 100%-os garanciát vállalom, minden általam elhelyezett Shenmen- és migrén piercingre:

  • Ha 2 hét múlva sincs kielégítő javulás a fejfájásodban, akkor ingyenesen elhelyezek egy újabb piercinget neked.

  • Ugyanúgy, ha bármilyen oknál fogva sérül vagy eltörik a piercinged, akkor szintén garanciálisan cserélem neked.

18. Mennyi idő után jelentkezhetnek a pozitív hatások?

 

Az esetek 70-80%-ában a panaszok 1-2 nap után jelentős mértékben csökkenek, de a többség 2 hét után már tapasztalja a változásokat.

Abban az esetben tehát, ha erős fejfájásokkal küzdesz, akkor a migrén és a Shenmen piercing hatására csökkenhet a fejfájások gyakorisága és intenzitása.

Ha pedig csak enyhe fejfájásos panaszaid vannak, akkor szinte azonnal megszűnhetnek a fájások a piercing behelyezését követően.

19. Mennyibe kerül a migrén piercing?

 

A Medical Piercingnél a migrén piercing ára 24.900 Forint, amely a következőket tartalmazza:

  • állapotfelmérés, kézo beméréssel.

  • azonnali piercing behelyezést.

  • orvosi fémből készült, steril piercinget.

  • a 100%-os garanciát.

  • vendég utánkövetést,

  • belépési lehetőséget a migrénes facebook csoportunkba,

  • és rendszeres információkat neked a piercinggel kapcsolatos tudnivalókról, ápolásról.

20. Migrén piercing időpontfoglalás

 

A Medical Piercing oldalán online naptáromon keresztül azonnal láthatod szabad időpontjaimat, és lefoglalhatod az azt ami neked is megfelelő.

Várlak szeretettel a 13. kerületi szalonomban, az Újpesti rakpart 7. sz. alatt. Ha tömegközlekedéssel jössz, akkor a 4/6-os villamossal a Jászai Mari téri megállótól, 7 perc alatt gyalog ideérsz, ha pedig autóval jössz, akkor érdemes a rakparton megállnod, ahol a nap bármely időszakában könnyedén találsz parkolóhelyet!

Miért válassz engem?

6 pontban foglaltam össze, hogy ha úgy döntesz, hogy Shenmen- vagy Migrén piercinget szúratsz, akkor miért engem válassz:

Tapasztalat

Hetente 60-80 embernek segítek, akik túlnyomó része már 2-3 hét után enyhülésről vagy teljes migrén mentességről számol be.

Állapotfelmérés

Kezelésem egy részletes állapotfelméréssel kezdődik, annak érdekében, hogy a legmegfelelőbb kiszolgálást tudjam neked nyújtani.

Vendégközpontúság

Nyugodt és modern szalonomban, kultúrált várakozási lehetőséggel és a maximális időt rád szánva várlak.

Időpont 1 percen belül

13. kerületi szalonomba kényelmesen, 1 perc alatt tudsz időpontot foglalni, így várakozás nélkül akár már holnap tudlak fogadni.

Szakértelem

Pontos bemérés, tökéletes fertőtlenítés, steril orvosi ékszerek, és 20 éves egészségügyi tapasztalat. Ez a Medical Piercing.

Folyamatos támogatás

A piercing behelyezés után korlátlan ideig számíthatsz rám, így ha kérdésed van, továbbra sem engedem el a kezed. 

Árlista

Közérzetjavító piercingek

1 DB PIERCING 

  • Állapotfelmérés

  • Érzéstelenítés

  • 1 db orvosi ékszer

  • Gépi bemérés + tűpontos piercing beszúrás

  • Utánkövetés

  • GARANCIA

24.900 Ft

2 DB PIERCING

  • Állapotfelmérés

  • Érzéstelenítés

  • 2 db orvosi ékszer

  • Utánkövetés

  • GARANCIA

  • 30% kedvezmény a 2. piercingre

  • 7.900 forinttal olcsóbb!

49.800 Ft helyett

41.900 Ft

3 DB PIERCING

  • Állapotfelmérés

  • Érzéstelenítés

  • 3 db orvosi ékszer

  • Utánkövetés

  • GARANCIA

  • 30% kedvezmény a 2. és 3.piercingre

  • 14.800 forinttal olcsóbb!

74.700 Ft helyett

59.900 Ft

Többen jönnétek?

Árlista

Egyéb természetgyógyász szolgáltatások

  • Migrén masszázs 30p - 6.000 Ft

  • Migrén masszázs 60p - 13.000 Ft

  • Svédmasszázs 30p - 6.000 Ft

  • Svédmasszázs 30p - 12.000 Ft

  • Relaxáló masszázs 30p - 5.000 Ft

  • Relaxáló masszázs 60p - 10.000 Ft

Garancia

Bár akupunktúrás közérzetjavító piercingeink a vendégeink 93%-ánál pozitív hatást fejtenek ki, hatékonyságuk mégis elsősorban a szervezetünk reakcióitól függ. Éppen ezért garanciát a hatásosságra senki nem tud vállalni, viszont mi arra igen, hogy ha 6 hét eltelte után sem váltott ki nálad semmilyen javulást a piercing, akkor mindössze az új ékszer áráért behelyezünk egy megerősítő piercinget.

A garancia érvényesítése

Mindenképp várj 6 hetet, mert nagyon sok esetben legalább ennyi időre van szüksége a testnek, hogy elkezdjen “együttműködni” a piercingekkel. Ha 6 hét után sem tapasztalsz semmilyen változást, akkor itt tudsz jelentkezni garanciális megerősítő piercing szúrásra:

Budapest - Garancia időpontok >>

Sopron - Garancia időpontok >>

Mi van, ha a garancia után sem működik a piercing?

Nagyon ritka, de van, aki egyszerűen nem fogékony az akupunktúrára. Ezt előre semmilyen vizsgálat nem tudja kimutatni. Az emberek egy nagyon kis százaléka ebbe a körbe tartozik, ilyenkor el kell fogadni, hogy a szervezet nem reagál pozitívan az akupunktúrás pontok stimulálására.

hatter.png

Gyakran Ismételt kérdések

Megválaszoltam a leggyakoribb kérdéseket:

Hatásos a Shenmen- / Migrén piercing?

Mind a Shenmen mind a Migrén piercing ősi kínai akkupresszurás elveken működik, így a keleti orvoslásban már több mint 2000 éve használt alapokon nyugszik.

Csak hazánkban már több tízezer gyógyult esetet tartanak számon, ezzel együtt fontos tudni, hogy 100%-os garancia a hatásosságára nincsen, mert ahány féle szervezet, annyi féle reakció is van.

Az esetek többségében a migrén / fejfájás teljesen elmúlik vagy csökken.



 

Olvasd el a visszajelzéseket!

Itthon már több tízezer embernek segítettek a piercingeink. Íme néhány vélemény a Medical Piercing vendégeitől:

Milyen piercingek vannak?

Mind férfi- mind pedig női piercingekből is széles választékkal várlak, így bármilyen is legyen az ízlésed, biztos, hogy megtalálod a megfelelőt!

elerhetoseg

Budapesti szalonunk

Címe

1137 Budapest Újpesti rakpart 7.

Elérhetőségei

06 1 404 5649

Nyitvatartása

H-P

SZO
VAS

09:00 – 19:00

09:00 - 18:00

ZÁRVA

  • Facebook
  • Instagram
  • TikTok
  • Youtube

(ÚJ!) Soproni szalonunk

Címe

9400 Sopron, Füredi O. sétány 9.

Elérhetőségei

06 99 789 074

Nyitvatartása

H-P

SZO
VAS

09:00 – 19:00

09:00 - 18:00

ZÁRVA

  • Facebook
  • Instagram
  • TikTok
  • Youtube
hatter2.png

Foglalj időpontot!

...és adj egy esélyt egy fájdalom-mentes életnek!

mp-2024.jpg

bottom of page