top of page

Klimax /változókori piercing szúrás garanciával akár holnap

Klimax piercing szúrással és egészségügyi tapasztalattal várlak a 13. kerületben. Foglalj időpontot!

klimax-piercing.jpg
hatter-1.png

Így segíthet a klimaxos fejfájáson a Medical Piercing

11 éve tartó migréntől szabadított meg. Ekkor határoztam el, hogy másnak is szeretnék segíteni.

Üdvözöllek! Kovács Gabriella vagyok, egészségügyi szakember. Mióta a fiammal megkaptuk az első piercingünket a migrén teljesen eltűnt az életünkből. Azóta már rengeteg embernek mutattam meg ezt a kezelést.

Nézd meg a bemutatkozó videómat arról, hogyan működik a Medical Piercing és milyen panaszok esetén lehet hatásos!

Klimax piercing összefoglaló

Sokan hallottak már migrén vagy shenmen piercingről, de csak kevesen a klimax piercingről. A klimax, azaz a változókor természetes állapot, és élete során minden nő, sőt minden férfi érintett lehet. A hormonális egyensúly felborulásával számos testi és lelki tünet járhat, többek között a jól ismert hangulatingadozás, valamint a hőhullámok és a fejfájás is.

A klimax piercing a változókor tüneteinek enyhítésében segíthet. Az akupunktúra elvei alapján működő alternatív módszer mindenféle mesterséges hormon és gyógyszer nélkül járulhat hozzá a panaszmentes változókorhoz.

 

Bár maga a szúrás egy pillanatnyi, rovarcsípés-szerű fájdalommal jár, ez egy hamar elfelejthető „mellékhatás”, amint megtapasztalod a pozitív hatásokat. Megéri tehát kipróbálni a klimax piercinget, amelynek áldásos hatásait már 2 héten belül megtapasztalhatod.

 

Sőt. Ha komoly fejfájással vagy hangulatingadozással küzdesz, a kiegészítő Migrén- vagy Shenmen piercing is besegíthet a teljes hatás érdekében. Ha pedig a fogyás a cél menopauza esetén, akkor válaszd a slim piercinget a klimax testékszer mellé.

1. Néhány szóban a klimaxról

 

A menopauza teljesen természetes állapot, amely főként a 45-52 éves nőket érinti. Klimaxról abban az esetben beszélünk, ha a menstruáció legalább 6 hónapja elmaradt, emellett pedig az alábbi tüneteket jelentkezhetnek:

  • rendszertelen/elmaradó menstruáció

  • koncentrációs képesség csökkenése

  • szexuális aktivitás csökkenése

  • gyakori, erős izzadás

  • hőhullámok

  • testsúlynövekedés

  • erős szívdobogás

  • fejfájás

  • szédülés

  • fülzúgás

  • az arc és/vagy a dekoltázs gyakran kipirul

  • vizelettartási problémák

  • hajhullás

  • fokozott szőrnövekedés

  • alvászavar

  • hangulatingadozás

  • ingerlékenység

  • türelmetlenség

  • önértékelési zavar (az öregedés következtében)

  • depresszió

A klimax tehát testi és lelki tüneteket is okozhat, amelyek egyeseknél lehetnek kifejezetten enyhék, míg másoknál olyan erősek, hogy a mindennapok tevékenységeit megnehezíthetik. Nincs tehát két egyforma változókor, fontos, hogy mindenki a saját tüneteit mérlegelje, és eszerint keressen magának megfelelő terápiát.

 

2. A klimax piercing működése

 

A klimax piercing a fül egy speciális pontjába helyezve folyamatosan inger alatt tartja azt, így a meridiánok egy bizonyos pontjain oldja a blokkokat, ezáltal ismét szabad áramlást biztosítva az életenergiának.

A módszer tehát egyszerre hat a hormon-, immun és mozgásszerv rendszerre.

 

Az klimax piercing hatására tehát:

  • helyreállhat a szervezet hormonális egyensúlya

  • csökkenhetnek/megszűnhetnek a kínzó változókori tünetek

  • endorfin szabadulhat el, amely boldogabb közérzetet eredményezhet

3. A klimax piercing lehetséges hatásai

  • nyugodtabb hétköznapok

  • csökkenő várnyomás

  • kevesebb, vagy teljesen mgszűnő fejfájás

  • kevesebb, vagy teljesen mgszűnő hőhullámok

  • kiegyensúlyozottabb alvás

  • kevesebb hangulatingadozás

  • túlzott ingerlékenység mérséklődése

  • enyhülő depresszió

 

 

A menopauzával járó testsúlynövekedésben a klimax- és a slim piercing együttesen lehet a segítségedre! Tudj meg többet a slim piercingről.

Ha a változókor erős fejfájással jár a Migrén-, valamint a Shenmen piercing is segíthet.

4. Klimax- / változókori piercing vélemények

 

"Sokféle gyógyszert kipróbáltam, amikre azt ígérték, hogy megváltója lesz a klimaxomnak. Egyik sem hatott. Gondoltam, miért ne? adok egy esélyt a klimax piercingnek ezek után. Nem bántam meg! Köszönöm Gabinak a precíz munkát és a kedvességet!" - Nagyné Horváth Angéla

"A változókorral nálam a fejfájás is beköszöntött, pedig azt hittem, én majd megúszom. Mivel híve vagyok az alternatív módszereknek, nem volt kérdés, hogy Gabihoz fordulok egy piercingért. A migrén mellett klimax piercinget is kaptam, ami őőőrületesen jó döntés volt! Az alvásom is sokkal jobb lett, és a hangulatom is kevésbé ingadozik." - Sebestyén Ági

"Klimax miatt már az elején elkezdtem szedni a vitaminokat, de sajnos nem volt elég. Nem akartam gyógyszert szedni, ezért egy kedves barátnőm ajánlásra megpróbáltam a klimax piercinget, mert nagyon sokszor, erős hangulatingadozások gyötörtek. Hála Gabinak és ennek a csodaékszernek, ezek már elmúltak, és a párkapcsolatom is megmenekült. " - Siposné Viki

"Kedves 45-50 közötti nők! Azonnal csináltassatok klimax piercinget, nem fogjátok megbánni! Minden panaszotok megszűnik! És forduljatok Gabihoz, ha megbízható kezet kerestek!" - Paul Klaudia

 

5. Kinek ajánlott a slim- / étvágycsökkentő piercing?

A slim/étvágycsökkentő piercing kiváló választás lehet fogyókúra miatt megkezdett diéta és rendszeres testmozgás mellé kiegészítő terápiaként.

Emellett az alábbiak esetén segíthet a slim piercing:

  • meglévő, krónikus betegség esetén, amely gátolhatja a fogyást,

  • szülés utáni időszakban,

  • menopauza esetén,

  • abban az esetben, ha valamely gyógyszeres kezelés, vagy táplálék kiegészítő alkalmazása a mellékhatások következtében nem ajánlott

 

6. Klimax piercing férfiaknak?

 

A klimax, azaz változókor nem csak a nőket, hanem a férfiakat is érintheti, ugyanis az erősebbik nem képviselői is hormonális változásokon megy végig 45-60 év között. Bár a férfiak ritkán foglalkoznak a klimax tünetei, mégis érdemes lehet kezeltetni azokat akár klimax piercinggel is!

7. Így történik a klimax piercing behelyezése

 

A klimax piercing beszúrásának körülményei szalonként eltérőek lehetnek. Sokféle eljárásról hallottam már, éppen ezért fontos, hogy ha kiszemelted a szalont, ahol a klimax piercingedet szeretnéd megcsináltatni, járj/kérdezz utána az előzetes teendőknek és tudnivalóknak.

Szalonomban először is egy állapotfelmérést végzek, hogy megbizonyosodjak arról, hogy tényleg szükséged van a klimax piercingre és hogy valóban hatásos lehet-e a számodra. Azért is szeretem még ezt alkalmazni, mert így teljes képet kapok a problémádról is, és ki tudom szűrni az esetleges kontraindikációkat.

Az állapotfelmérés során tehát kikérdezlek a panaszaidról, kórelőzményidről, és felmérem a füled állapotát is. Ezt követi egy tűpontos bemérés, amellyel megbízható módon jelölöm meg, hogy hová szúrjam a piercingedet, így én sem hibázhatok.

Ez után a szúrás már csak néhány pillanat. Az ekkor tapasztalható fájdalom teljesen egyéni, a vendégeim beszámolói alapján rovarcsípés-szerű érzés, ami azonban a piercing behelyezését követően elmúlik.

Az ékszer egyébként első alkalommal orvosi fémből készült ékszer, amelyet a szalonban egy autokláv gépben fertőtlenítek.

A szúrást követően nem engedlek el azonnal, még a székben ülve kicsit beszélgetünk, megfigyelem, hogy minden rendben van-e veled, és ha nincs rosszullét (sokan félnek a tűtől és emiatt rosszul lesznek), majd ha minden rendben haza engedlek.

Azt, hogy hogyan zajlik a klimax piercing kezelése megtudhatod tőlem is a szúrás után, de biztos, ami biztos, e-mailben is megkapod tőlem, miután kiléptél a szalonból. Ezt rendszeres tájékoztató e-mailek követik majd, amelyekből minden kérdésedre megkaphatod a választ.

Két hét múlva pedig felhívlak, hogy minden rendben van-e veled és a piercingeddel, eredményes volt-e a klimax piercing ápolása, és hogyan hatott az új ékszered.

8. Mennyire fáj a klimax piercing szúrása?

 

A fájdalom érzékelése teljesen egyéni. Az eddigi tapasztalataim alapján, és amiket elmeséltek a vendégeim, a legtöbben csak kis rovarcsípés-szerű, pillanatnyi kellemetlenséget éreztek a szúrás pillanatában, ami azonban pár perc múlva el is múlt.

Szerintem ez egy olyan felejthető kis fájdalom, amelyet kárpótol majd a piercing okozta pozitív hatás, azaz, hogy nem fáj annyit a fejed, és sokkal kevésbé jön elő a migrén.

Fontos azonban megjegyezni, hogy mindannyian egyediek vagyunk, Ebből is adódik az, hogy a fájdalmat is máshogyan érzékeljük. A fájdalom érzékelése sok dologtól függhet, például az aktuális stressz-szinttől, a fáradtság mértékétől, sőt akár a menstruációs ciklus is hatással lehet rá. Tehát lehet, hogy az, ami neked semmiség, másnak kibírhatatlan fájdalmat okoz.

9. A klimax piercing ápolása

A klimax piercing kezelése nagy figyelmet igényel, ugyanis ez egy szúrt seb, amely igényel egy alap utókezelést. Fontos megjegyezni, hogy a szúrást követően néhány napig normális, hogy picit vérzik a seb.

 

A porcos terület miatt a piercing gyógyulási ideje 8-12 hét is lehet, ez azonban egyénenként változhat. Fontos, hogy légy türelmes és ha bármilyen mellékhatást tapasztalsz keress bátran!

Ezek a fontos teendők a piercing ápolása körül:

  • Használj napi 2x (reggel és este) sóoldatot a piercing ápolása céljából.

  • Napközben érdemes 2-3 óránként befújni Octanisepttel. (Patikákban vény nélkül kapható, akárcsak a sóoldat).

  • A piercinget 10 napig tilos mozgatni, ezt követően azonban érdemes napi 1x átmozgatni, amelyet az esti tisztításnál ajánlott megtenni.

 

Az alábbiakat kerüld:

  • az ékszer és a seb környékének piszkálása, tapogatása

  • alkoholos tisztítás

  • áztatás kádban, uszodában

  • szolárium, szauna, erős napsütés

  • kozmetikum a fül környékén

Fontos még megjegyezni, hogy a teljes gyógyulás előtt semmiképp ne cseréld ki az ékszert egy másikra! Mindenképp várd meg, amíg a seb begyógyul.

A sebgyógyulás jelei, hogy a fül és a seb területe:

  • nem fájdalmas

  • nem piros

  • és nem duzzadt

Tehát, ha a piercinged gondozása ezek alapján történik, jó eséllyel hozzájárulhatsz a sikeres gyógyuláshoz, és hosszú távon élvezheted majd a piercing jótékony hatásait.

10. Mit csinálj, ha begyulladt a klimax piercinged?

Ritkán, de előfordulhat, hogy a klimax piercing gyógyulási ideje alatt begyullad a seb környéke. Árulkodó jel lehet, ha:

  • gyulladt csomót tapintasz a seb be-és a kimeneti nyílásánál

  • a piercing helye fájdalmas

  • égő érzetet tapasztalsz a seb körül

  • a terület piros, lüktet, esetleg forró

Ebben az esetben először is érdemes elmenni a patikába, ahol vény nélkül kapsz hidrogén-peroxidos oldatot, amellyel napi 2-3 alkalommal átmoshatod a gyulladt területet.

 

Ezt követően keresd fel a piercing szakemberedet, aki segíthet a probléma leküzdésében. Addig is, tartsd sterilen a füled!

11. Klimax piercing garancia

 

Elengedhetetlennek tartom, hogy közösen elérjük a célunkat a piercing behelyezésével, tehát, hogy panaszaid csökkenjek/megszűnjenek.

Nem szabad elfelejteni, hogy ritkán, de előfordulhat olyan eset is, amikor nem biztos, hogy az első szúrást követően rövid időn belül változást tapasztalsz. Ilyen esetekre találtam ki a garanciát, amellyel biztosítom számodra, hogy továbbra is rendelkezésedre állok, és minden erőmmel a panaszaid csökkentésére törekszem.

 

Tehát az alábbi garanciát vállalom:

Ha 4-6 hét múlva sem tapasztalsz semmilyen változást, akkor egy piercing áráért, azaz mindössze 5000 forintért szúrok be egy újabb megerősítő piercinget helyezek be neked.

12. A klimax piercing ára

 

A Medical Piercingnél a klimax piercing árak kétfélék lehetnek. Ha csak klimax piercing kerül behelyezésre, annak ára 24.900 Forint.

Lehetőséget biztosítok arra is, hogy ha ezt kiegészítenéd migrén vagy shenmen, esetleg slim piercinggel, akkor mindkét ékszer árából 50% kedvezményt adok, így az ár 36.900 Forint.

Ezek azonban nem csak a beszúrás árai. Előzetes egy állapotfelmérést is végzek, valamint a piercing helyét pontos bemérés alapján határozom meg. Az árba beletartozik egy orvosi fémből készült piercing ékszer is, amelyet azonnal behelyezek.

Természetesen, a szúrást követően sem engedem el a kezed, ugyanis 2 hetes utánkövetéssel várom a visszajelzésed, véleményed, és a rendelkezésedre állok, ha bármilyen gond adódna a füleddel és a piercingeddel. Sőt, rendszeresen küldök információt a piercingről, illetve annak ápolásáról.

 

Összegezve, a Medical Piercingnél a szúrásért és az ékszeredért kifizetett összegért cserébe az alábbiakat kapod:

  • állapotfelmérés, tűpontos bemérés

  • azonnali piercing behelyezés

  • orvosi fémből készült, autoklávval fertőtlenített piercing

  • vendég utánkövetés, visszajelzés

  • rendszeres információk a piercinggel kapcsolatos tudnivalókról

13. Milyen típusú klimax piercingek vannak?

 

A Medical piercing szalonjában számos piercing közül választhatsz, amelyeket megvásárolhatsz, més helyben ki is cseréljük neked.

 

Számos piercing típus létezik a piacon. Anyaga alapján tehát választhatsz:

  • bizsut (ezüstözött, aranyozott)

  • ezüstöt

  • titániumot

Forma alapján is eldöntheted, hogy a talpas, a karika, vagy a gömb végű tetszik.

A további díszítések szintén az egyén ízlésére vannak bízva. 

14. Miért nálam csináltasd a klimax piercinged?

 

Ha a Medical Piercinget választod:

  • Egészségügyi szakmai háttérrel rendelkező szakember szúrja be a változókori piercingedet.

  • Jól megközelíthető, belvárosi, jól felszerelt szalonban végzem a szúrást.

  • Egy alapos állapotfelmérésben lehet részed még a szúrás előtt.

  • Havi 500 vendéget kezelek így van rutinom a piercingek szúrásában.

  • Pontos bemérés alapján történik a szúrás helyének meghatározása, éppen ezért rendkívül pontos munkát végzek.

  • A szúrást követően sem engedem el a kezed, továbbra is készséggel állok rendelkezésedre és rendszeresen kapsz információkat a piercingről.

  • Az ár tartalmazza magát az orvosi fémből készült piercinget is, amelyet autkolávval fertőtlenítek.

  • A szalon közelében könnyedén tudsz parkolni.

Adnál egy esélyt a klimax piercingnek? Akkor kattints az alábbi gombra, foglalj időpontot és találkozzunk a 13. kerület, Újpesti rakpart 7. szám alatti szalonomban!

klimax-piercing-helye.PNG

Árlista

A migrén- , shenmen- , slim- / étvágycsökkentő- és allergia csökkentő piercing kezelések árai tartalmazzák az 1. orvosi fém ékszer árát is.

Garancia

Amennyiben Shenmen- / Migrén piercingeddel 28 nap után sem tapasztalsz semmilyen javulást / tünet enyhülést, akkor mindössze az új piercing áráért behelyezek a másik füledbe is egy megerősítő piercinget!

1 DB PIERCING BESZÚRÁS

  • Állapotfelmérés

  • Érzéstelenítés

  • 1 db orvosi ékszer

  • Kézi bemérés + tűpontos piercing beszúrás

  • Utánkövetés

  • GARANCIA

24.900 Ft

2 DB PIERCING BESZÚRÁS

  • Állapotfelmérés

  • Érzéstelenítés

  • 2 db orvosi ékszer

  • Kézi bemérés + tűpontos piercing beszúrás

  • Utánkövetés

  • GARANCIA

  • 50% kedvezmény a 2. piercingre

36.900 Ft

Miért válassz engem?

6 pontban foglaltam össze, hogy ha úgy döntesz, hogy Shenmen- vagy Migrén piercinget szúratsz, akkor miért engem válassz:

Tapasztalat

Hetente 60-80 embernek segítek, akik túlnyomó része már 2-3 hét után enyhülésről vagy teljes migrén mentességről számol be.

Állapotfelmérés

Kezelésem egy részletes állapotfelméréssel kezdődik, annak érdekében, hogy a legmegfelelőbb kiszolgálást tudjam neked nyújtani.

Vendégközpontúság

Nyugodt és modern szalonomban, kultúrált várakozási lehetőséggel és a maximális időt rád szánva várlak.

Időpont 1 percen belül

13. kerületi szalonomba kényelmesen, 1 perc alatt tudsz időpontot foglalni, így várakozás nélkül akár már holnap tudlak fogadni.

Szakértelem

Pontos bemérés, tökéletes fertőtlenítés, steril orvosi ékszerek, illetve 20 éves egészségügyi tapasztalat. Ez a Medical Piercing.

Folyamatos támogatás

A piercing behelyezés után korlátlan ideig számíthatsz rám, így ha kérdésed van, továbbra sem engedem el a kezed. 

Akik már engem választottak

Itthon már több tízezer embernek segített a Migrén- / Shenmen piercing. Íme néhány vélemény a Medical Piercing vendégeitől:

budahazi-annamaria.jpg

Budaházi Annamária

Ízületi fájdalmak

"Valóban kell 2 hét, mire megéreztem a Shenmen piercing hatását, de megérte várni és megérte az a pici kellemetlenség is, amit a szúrás közben tapasztaltam. Sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok és kevesebbet fáj itt-ott a testem is. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki hasonló problémákkal küzd."

derenyi-dorottya.jpg

Derényi Dorottya

Migrén

"Az elmúlt időszakban (több mint 3 hétben) NEM vettem be semmilyen fájdalom csillapítot! Ez nekem akkora boldogsàg amit szavakba nem lehet kifejezni! Gabi nem tudok elég hálás lenni Neked! 🙏
Nem hazudok, fejfájásom volt 1-2 alkalommal, DE azok inkább kellemetlenek voltak. Finoman fogalmazva a piercing behelyezése előtti életembe pokoli sűrűn, hetente akár többször is komoly fejfájással éltem a minden napjaimat.
Röviden SZERETEM, IMÁDOM és HÀLÁS VAGYOK ÉRTE"

kamondi-flora.jpg

Kamondi Flóra

Migrén

"Gyerekkorom óta szenvedtem az állandó migrénnel és alvászavarral. Pokollá tették a mindennapjaimat.
A szalon könnyen megközelíthető, rendezett, tiszta és hangulatos.
Gabi eszméletlen kedves és felkészült. Gyorsan, precízen, higiénikusan készített nekem egy migrén és egy Shenmen piercinget.
Azóta eltelt egy hónap, a kezelést megfelelően betartottam, helyre is jöttek a szúrt sebek, a problémáim pedig teljesen megszűntek.
Még most is hihetetlen, hogy nem kell gyógyszereken élnem.
A profizmus itt kezdődik!
Köszönöm!"

Kovács-Benkó Alexandra.jpg

Kovács-Benkó Alexandra

Migrén

"Engem megnyugtatott, hogy a Medical Piercingnél állapotfelméréssel kezdenek, és nem csak beülök a székbe és már szúrnak is. Ezért választottam Gabit, akinek hálásan köszönöm a higiénikus munkát és azt, hogy csökkentette a fejfájásos panaszaimat. ♥️ Csak ajánlani tudom!:)"

kovacs-richard.jpg

Kovács Richárd

Migrén gyermeknél

"A gyerekem állandó fejfájással küzdött (és vele együtt mi is küzdöttünk), majd egy barátnőm ajánlotta a migrén piercinget. Nem tudtam, hogy 13 éveseknek is lehet, de a sok gyógyszer miatt végül mi is beleegyeztünk. Gabi megnyugtató és kedves volt, és hiába stresszelte túl a lányom a dolgot, mégis egy pozitív élménynek marad meg számára. Pláne, hogy már 3 hete megvan neki a piercing és nem kell hetente fejfájás miatt az ágyat nyomnia, hanem mehet bandázni a barátokkal."

palfalvi-marton.jpg

Pálfalvi Márton

Fejfájás

"Mondhatja bárki, hogy ez placebo, nekem tök mindegy. Már 3 hete élvezem a fejfájásmentes létet, és nem érdekel, hogy milyen úton hat. Megszabadított a kínzómtól! Köszönöm Gabinak az alapos munkát!"

hatter.png

Gyakran Ismételt kérdések

Megválaszoltam a leggyakoribb kérdéseket:

Hatásos a Shenmen- / Migrén piercing?

Mind a Shenmen mind a Migrén piercing ősi kínai akkupresszurás elveken működik, így a keleti orvoslásban már több mint 2000 éve használt alapokon nyugszik.

Csak hazánkban már több tízezer gyógyult esetet tartanak számon, ezzel együtt fontos tudni, hogy 100%-os garancia a hatásosságára nincsen, mert ahány féle szervezet, annyi féle reakció is van.

Az esetek többségében a migrén / fejfájás teljesen elmúlik vagy csökken.



 

Milyen piercingek vannak?

Mind férfi- mind pedig női piercingekből is széles választékkal várlak, így bármilyen is legyen az ízlésed, biztos, hogy megtalálod a megfelelőt!

Budapesti szalonom

Címe

1137 Budapest
Újpesti rakpart 7.