top of page

Migrén ellen shenmen piercing - egy alternatív kezelés

A sokakat gyötrő, időszakosan ágynak döntő fejfájásra, azaz a migrénre már számos kezelési módszer ajánl végleges megoldást. Nehéz eligazodni a sok érv és ellenérv között, ezért most segítek.


Cikkünkből megtudhatod, hogy mi az a shenmen piercing, milyen hatásai lehetnek, hogyan történik a beszúrás, sőt, olyan emberek véleményét is elolvashatod, akik a migrén ellen shenmen piercinget használnak.


Migrén ellen shenmen piercing – így segít

A shenmen piercing az akupunktúra elvei alapján működik, amely a Hagyományos Kínai Orvoslásból (HKO) származik. Az alternatív kezelés lényege, hogy a teljes test egyensúlyát helyreállítsa apró tűvel végzett ingerelés segítségével, amelyeket a meridiánok (energia csatornák) mentén találnak meg a szakemberek.


Mivel az akupunktúra nézete szerint a betegségeket az életenergia (Qi, azaz csi) áramlásának blokkjai okozzák, ezért azt a szúrás által igyekeznek feloldani.


A HKO a fülben 5 fő akupunktúrás, azaz NADA pontot különböztet meg, és ezek közül a legismertebb a Shenmen pont. A szó jelentése: „Isteni kapu”. A fülkagyló legfelső szegmensében elhelyezkedő speciális pont ingerlésével egy nyugodt, relaxált állapot érhető el, ezáltal a fejfájás, és a különböző, ízületi fájdalmak is csökkenhetnek.

Nem csak fejfájás esetén vethető be, hanem például alvászavar és krónikus stressz esetén is.


Ez az akupunktúrás módszer tehát egyszerre hat a hormon-, immun és mozgásszerv rendszerre.


A shenmen piercing hatására tehát:

·         csökkenhet/megszűnhet a fájdalom

·         endorfin szabadulhat el, amely boldogabb közérzetet eredményezhet

·         oldódhat a fájdalom

·         csökkenhet a szorongás

·         javulhat a közérzet


A shenmen piercing további jótékony hatásai

A fentiek alapján is látható, hogy a migrén ellen shenmen piercinggel is tehetsz, amelynek legfőbb tulajdonsága a nyugtató, szorongásoldó hatása. A fejfájáson túl lehetnek más problémák is, amikor a shenmen piercinget ajánljuk alternatív módszerként.


Ezek lehetnek például:

·         alvászavarok

·         allergia

·         stressz

·         depresszió

·         fejfájások, migrén

·         függőségek

·         ADHD (figyelemzavar)

·         ízületi fájdalmak

·         vérnyomásproblémák


migrén ellen shenmen piercing

A shenmen piercing beszúrása

Először is itt fontos kitérünk a szúrás okozta fájdalomra, ugyanis elsőként mindenki ezt kérdezi tőlünk. Mivel a fájdalom érzékelése teljesen szubjektív, tehát egyéni, hogy kit-mennyire visel meg, ezért nehéz erre a kérdésre válaszolni. Néhány dolgot azonban összefoglalhatok neked.


Alapvetően két „táborra” oszthatjuk a vendégeket:

1.      Vannak, akik meg sem érzik, és úgy számolnak be a szúrásról, mintha csak egy rovar csípte volna meg őket. (ők vannak többségben)

2.      Mások pedig már a fertőtlenítésnél rosszul lesznek, és előre félnek a fájdalomtól (ami nem feltétlenül fog bekövetkezni)


A fájdalomtűrést befolyásolhatják az előző tapasztalatok, az alvás minősége, a női ciklus és a stressz mértéke is.


Már csak azért is, hogy feltérképezzük a fájdalomtűrésedet, először is egy állapotfelmérést végzünk a shenmen piercing behelyezése előtt. Ez azt jelenti, hogy megvizsgáljuk a füled állapotát, kikérdezünk a panaszaidról és felvesszük a kórelőzményeket is, valamint kitérünk arra is, hogy migrén ellen shenmen piercing miért lehet megfelelő alternatív opció.

Ezt követően egy tűpontos beméréssel meghatározzuk a piercinged pontos helyét a füleden.


Ezután a szúrás egy szempillantás alatt megtörténik, amely során nagy eséllyel Te is csak egy rovarcsípés-szerű kellemetlen érzetet tapasztalhatsz. Azonban ez az érzés az orvosi fémből készült piercing behelyezését követően feledésbe merül.


A szúrást követően néhány percig még beszélgetünk, közben megfigyeljük, milyen állapotban van a shenmen piercing, és hogy hogyan érzed magad.


Ha szeretnél garanciát, ezt megírjuk, és ezzel együtt haza engedünk. Ezt követően sem engedjük el a kezed, ugyanis rendszeresen kapni fogsz információkat e-mailben a piercing használatával, ápolásával kapcsolatos fontos tanácsokról.


Fontosnak tartjuk a vendégeink utánkövetését, éppen ezért 2 hét múlva kérünk tőled egy visszajelzést arról, hogy hogyan érzed magad a piercing behelyezése óta, tapasztaltál-e javulást. Ha nem, akkor pedig a garancia értelmében egyeztetünk egy újabb időpontot egy másik piercingre, amely mindössze egy piercing árába kerül.


Szeretnéd megismerni, hogy milyen garanciát vállalunkk? Tudj meg többet!




Vélemények a shenmen piercingről

Vendégeim véleményeit hoztam el neked, akik migrén ellen shenmen piercinget használnak alternatív kezelésként.


Nem volt elég a migrén piercing…

Először migrén piercinget kaptam, de valahogy nem hozta meg a várt eredményt. Azután kb 2 hét múlva visszamentem a Medical Piercinghez, és akkor javasolták a Shenment is. Belementem, mert már nem akartam több gyógyszert beszedni. Mondhatom, abszolút nem bántam meg! Hálás vagyok, hogy nem adtam fel, Gabinak pedig köszönöm a türelmet! Én csak ajánlani tudom, főleg a kettőt együtt!


Lelkes rajongó

Felesleges gyógyszert szedni, minél hamarabb csináltasd meg a migrén piercinget (a Shenmennel együtt). Biztos lehetsz a hatásában! Üzeni ezt a tapaszalt, lelkes „rajongó”!


Stressz és fejfájás ellen

Évek óta gyötrő fejfájással küzdök, ugyanis a stressz miatt sajnos állandóan befeszülnek a nyakizmaim. A piercingek (Shenmen és migrén) óta feszülhet a nyakam akárhogyan, a fejfájás szerencsére nem kínoz tovább. Köszönöm Gabinak a precíz szúrást!

 

Te is kedvet kaptál, hogy migrén ellen shenmen piercinget szúrass? Szeretettel várunk szalonunkban, ahol először is egy állapotfelmérést végzünk! Jelentkezz be online naptárunkon keresztül!



 

29 megtekintés0 hozzászólás

Akár már holnap várunk!

Csak válaszd ki a Medical Piercing csapatából, aki szimpatikus és azonnal tudsz hozzá időpontot foglalni, bármelyik piercing kezelésre!

bottom of page