Sokszor kérdezik tőlem, mint szakembertől, hogy a migrén piercing meddig fáj? SPOILER! Ennek nincs törvényszerűsége, ugyanis a fájdalom érzékelése teljesen szubjektív. Vannak azonban bizonyos tényezők, amelyek közrejátszhatnak ebben. Többek között ezekre is kitérek az alábbi, rövid kis cikkemben.
Hogyan történik a migrén piercing beszúrása?
A migrén piercing beszúrása valójában csak néhány pillanat, az azt megelőző előkészület sokkal több időt vesz igénybe, azonban elengedhetetlen folyamatról van szó. Szalonomban először is egy állapotfelmérést végzek, amelyben tájékozódom az esetleges betegségeidről, aktuális panaszaidról, a fejfájásaid gyakoriságáról és intenzitásáról is.
Ezt követi a piercing helyének meghatározása pontos, kézi beméréssel, hogy száz százalékig biztosak legyünk benne, hogy a megfelelő pontba kerül az ékszer.
Az egy pillanatig tartó szúrást sokan meg sem érzik, néhányan pedig rovarcsípés-szerű érzésként jellemeznek. A fájdalom mértéke az egyéntől függ. Mindenképpen beszélgetünk még egy pár percig a székben ülve, közben megfigyelem, hogy minden rendben van-e a füleddel, és hogy milyen a közérzeted.
Ha minden rendben, a garancia lappal együtt hazaengedlek, majd 2 héttel később telefonon felkereslek, hogy hogyan érzed magad, bevált-e a piercing, elérte-e a kívánt hatást. Abban az esetben, ha nincs pozitív változás, megbeszélünk egy újabb időpontot egy másik szúrásra.
Ha további kérdésed akadt még a migrén piercinggel kapcsolatban, ide kattintva olvashatod el az összefoglalómat. Most pedig térjünk ki arra, hogy a migrén piercing meddig fájhat?!
A migrén piercing meddig fáj a beszúrás után?
Sokszor megkapom azt a kérdést, hogy a migrén piercing meddig fáj a beszúrás után, azonban erre a legnehezebb válaszolni, ugyanis a fájdalom érzékelése nagymértékben az egyéntől függ. A vendégeim is különféle tapasztalatokról számolnak be, ahány ember, annyiféle gyógyulás.
Természetes, ha a seb néhány napig még fájdalmas, ugyanis egy szúrt „sérülésről” van szó. A fül is érzékeny lehet még hetekig, amíg nem forr össze a porc. A teljes sebgyógyulás 8-12 hét porc esetén, ezért fontos, hogy türelmesek legyünk ebben az időszakban.
Ettől is függhet, hogy a migrén piercing meddig fáj
Mint azt már említettem, a fájdalom érzékelése teljesen szubjektív, ezért mindenki máshogy éli meg. Bizonyos tényezők azonban befolyásolhatják ezt az érzékelést, például:
kialvatlanság
nagyfokú, tartós stressz
menstruációs ciklus
a táplálkozás minősége
a bevitt folyadék mennyisége
Érdemes tehát ezekre figyelni, nem csak migrén piercing esetén, hanem bármilyen krónikus panasznál.
Ezekre figyelj, ha migrén piercinget kaptál
A migrén piercing igényel némi utógondozást a szúrás után. Ennek hiányában sajnos előfordulhat, hogy a seb fertőződik, és begyullad, amely komoly fájdalmat okoz. Tehát ez is nagymértékben befolyásolhatja azt, hogy a migrén piercing meddig fáj.
Lássuk a fontos tudnivalókat:
Ne piszkáld a füled és a seb környékét!
Ne mozgasd a piercinget!
Ne engedd, hogy víz érje, néhány hétig kerüld a közösségi fürdőket és a szaunákat.
Kerüld az erős napsütést.
Ne használj kozmetikumokat a fül területén.
Kerüld az alkoholos tisztítást a seb környékén.
Néhány hasznos tanács a piercing és a seb ápolásához:
Használj napi reggel és este sóoldatot a migrén kezelése céljából.
Napközben érdemes 2-3 óránként befújni Octanisepttel. Ezt a patikákban vény nélkül megkaphatod, akárcsak a sóoldatot.
A piercinget 10 napig ne mozgasd, ezt követően azonban érdemes napi 1x átmozgatni, amelyet az esti tisztításnál ajánlott megtenni.
További fontos tudnivaló, hogy a gyógyulási idő előtt (8-12 hét) semmiképp ne cseréld ki az ékszert egy másikra! A gyógyulást követően én is tudok neked segíteni a cserében, sőt a webshopomban kiválaszthatod magadnak a tökéletes ékszert, amelyet a szalonomban átvehetsz!
Ha megtörtént a baj, és a seb begyulladt, azt az alábbi tünetek jelezhetik:
gyulladt csomó a be-és a kimeneti nyílásnál
a piercing helye fájdalmas
égő érzet a seb körül
a terület piros, lüktet, esetleg forró
Ebben az esetben keresd fel a migrén piercing szakembered, valamint a patikában kapható hidrogén-peroxidos oldattal mosd át napi 2-3 alkalommal, és tartsd sterilen a füled.
Olyan migrén piercing szakembert keresel, aki a szúrás utáni hetekben sem engedi el a kezed, és minden fontos információt átad a piercing ápolásával kapcsolatban is? Akkor jelentkezz be hozzám!